Gablini.hu / Hírek / Villanyhajtást kap a Hyundai Elantra

Villanyhajtást kap a Hyundai Elantra

Villanyhajtást kap a Hyundai Elantra

A Hyundai ugyan legutóbb épp a Veloster N változatával lepte meg a nagyközönséget, a vállalat azonban nemcsak a sportautókra, de a környezetvédelemre is legalább ugyanekkora hangsúlyt helyez. Elég ha csak az idei CES-en bemutatott Nexo üzemanyagcellás autóra gondolunk, de a végső megoldásnak tekintett hidrogénhajtás térhódításáig a Hyundai gőzerővel fejleszti az akkumulátoros autóit is. Nagyon úgy tűnik ugyanis, hogy az Ioniq mellé ebbe a kínálatba hamarosan egy csendes limuzin is megérkezik.    

 

 

Egy kanadai befagyott tó jegén kapták lencsevégre ugyanis a Hyundai vadonatúj álcázott prototípusát, amely a beszámolók szerint szinte hangtalanul suhant, ami azt jelzi, hogy az autóban valamilyen elektromos hajtáslánc lapulhat. Ugyanezt árulja el nekünk az autó keréktárcsája, amely áramvonalas kialakításával hivatott a légellenállást csökkenteni. 

 

 

A kémfotósok azt is megjegyzik, hogy a fotókon ugyan nem látható kipufogóvég, azt viszont könnyedén eldughatták a hátsó lökhárító alatt. A tisztán elektromos üzemnek az is ellentmond, hogy az autó elején egyértelműen felismerhető a hagyományos hűtőmaszk vízszintes rácsozata is, ami alapján inkább egy hibrid, vagy plug-gin hibrid lehet az új autó.  

 

 

Az autó mérete és jellegzetes hátsó ajtómegoldásával teljes profilja könnyedén elárulja, hogy a prototípus egyértelműen egy Elantra, ám az álcázás alatt valószínűleg már a modell ráncfelvarrott változata lapulhat. A 2015-ben bemutatott, tehát idén már három éves típus várhatóan egy éven belül frissülhet, amelynek során megkapja a Hyundai jellemző kaszkád hűtőmaszkját, illetve átalakul az első és hátsó lökhárító és a hátsó lámpák is. A most lefotózott  prototípuson ezek is megfigyelhetőek, hiszen elöl az eddigi Turbo modelleken használatos lökhárítókhoz nagyon hasonló elemek jelentek meg, de hátul is mások a lámpák rajzolatai. 

 

 

Ez az első olyan alkalom, amikor az Elantra hibridről vagy elektromos változatának létezéséről hallhatunk és éppen ezért nagyon kevés még az információ az autóról. De mindenképpen valószínű, hogy az Ioniq-kal közös alapok miatt a Hyundai nagy sikerű első hibrid, illetve elektromos autójának hajtáslánca kerül majd az új modellbe, legyen az akár hibrid, plug-in hibrid, vagy tisztán elektromos. Az azonban bizonyos, hogy amennyiben utóbbi, tisztán villanyos kivitelben érkezik az autó, a mostani Ioniq akkumulátorát és ezzel együtt hatótávját is növelniük kell ahhoz, hogy a konkurencia és az igények fejlődésével lépést tudjanak tartani.  

 

 

Mivel az Elantra elsősorban Ázsiában és Amerikában népszerű modell, így várhatóan ezeken a területeke igyekeznek majd elsősorban bevezetni az autó villanyhajtású kivitelét is, de azért remélhetőleg idővel Kelet-Európába, illetve hozzánk is elér majd. 

Weboldalunk a legjobb felhasználói élmény érdekében sütiket (cookie) alkalmaz. Weboldalunk használatával jóváhagyja a sütik használatát.
Elfogadom