Gablini.hu / Hírek / Új dízelmotorral frissült finoman a Hyundai i40

Új dízelmotorral frissült finoman a Hyundai i40

Új dízelmotorral frissült finoman a Hyundai i40

A koreaiak legutóbb 2014-ben frissítették az autót, és nagyjából most is ugyanazokhoz a pontokhoz nyúltak hozzá, mint akkor: kívülről szinte csak az új mintázatot kapó hűtőrács jelent változást, illetve felárért egy 18 colos keréktárcsa is elérhető lett, ami a képeken is látható. Belül két új színt is kapunk, méghozzá egy bordó és egy fekete-szürke árnyalat képében. A korábbi tiszta fekete és bézs színek továbbra is elérhetők lesznek – sőt, szövetkárpittal csak azok lesznek rendelhetők továbbra is, ellenben bőrből mind a négyféle változat kérhető.


Két új szín jelenti a legnagyobb változást belül

Ezen kívül az ülések színében pompázó ajtóbetét is újdonságot jelent. Ami azonban ezeknél fontosabb lehet, az a technológiai fejlődés: az i40-be bekerült az ütközésmegelőző rendszer, amely automatikus vészfékezésre is képes. Az i40 ezzel ugyan még nem hozza az újabb konkurensek szintjét, de arra elég, hogy ne maradjon szégyenben.


Érdekes lett az új hűtőrács

A Hyundai az új 1,6 literes dízelmotorját is beszerelte az autóba, méghozzá 115 és 136 lóerős változatokban. Míg előbbi 280, addig utóbbi 320 Nm-es csúcsnyomatékot kínál, a fogyasztásuk pedig 4,3-4,7 liter között alakul. Alapból mindkét egységhez hatos kézi váltó társul, de az erősebbhez hétfokozatú, duplakuplungos automata is elérhető lesz. Akik nem szeretnének dízelt, azoknak egy 135 lóerős, 1,6 literes benzines áll a rendelkezésére, hatfokozatú kézi váltóval és 6,2-6,7 literes fogyasztással. A friss i40 valószínűleg nagyon rövid időn belül elérhető lesz a kereskedésekben is.

 

Hyundai i40

Kezdőár: 6 849 000 Ft-tól

Adatlap
Hyundai i40

Hyundai i40 Kombi

Kezdőár: 7 199 000 Ft-tól

Adatlap
Hyundai i40 Kombi
Weboldalunk a legjobb felhasználói élmény érdekében sütiket (cookie) alkalmaz. Weboldalunk használatával jóváhagyja a sütik használatát.
Elfogadom