Gablini.hu / Hírek / Új befektető az Aston Martinnál

Új befektető az Aston Martinnál

Új befektető az Aston Martinnál

Az Aston Martin összesen 500 millió font friss tőkéhez jutott a Lawrence Stroll vezette konzorcium  182 millió fontos stratégiai tőkebefektetésének és a főrészvényesek körében kibocsátott 318 millió font értékű részvényopcióknak köszönhetően.

Dr. Andy Palmer az Aston Martin Lagonda elnöke és a vállalatcsoport vezérigazgatója szerint: 
„A jelenlegi tőkebevonás fontos a vállalat hosszú távú jövője szempontjából. Stroll úr már széles körben bizonyította alapos szakértelmét az autógyártás és a luxusmárkák terén, és szerintünk jelentősen hozzájárul majd az Aston Marin Lagonda sikeréhez. Célunk a teljesítmény, az árszínvonal és a működési hatékonyság javítása. Idén olyan izgalmas termékeket vezetünk be, mint a várva-várt DBX a második negyedévben, a Vantage Roadster tavasszal és az Aston Marin Valkyrie újabb változatai az év második felében. 
Ezenfelül bejelentettük, hogy motorsport terén új együttműködést tervezünk a Racing Pointtal. Ezúton szeretném megköszönni a Red Bull Racingnek – akik idén is szponzori támogatást nyújtanak majd – a partneri hozzáállásukat és támogatásukat, amely nélkül ma nem számolhatnánk be ezekről a hírekről. 
A ma bejelentett intézkedésekkel végrehajthatjuk a tervezett mélyreható átalakításokat és megteremthetjük az Aston Marin Lagonda fenntartható jövőjének alapjait.”


A középtávú befektetések szabályozásával, a készpénztermelő képesség javításával és a termékbevezetés átstrukturálásával az Aston Martin Lagonda Global Holdins plc mostantól a pénzügyi és működési stabilitás és rugalmasság fejlesztésére koncentrál, illetve továbbra is a Valhallával 2022-ben induló középmotoros portfólióra összpontosítja energiáit. 

A vállalat teljesítményét a következő kulcsprioritások alkalmazásával tervezik javítani: 

  • a keresletet a kínálat elé helyező, rendelésállományt növelő és árszínvonalat javító termelésszabályozás;
  • a kifejezetten kedvező médiavisszhangot kapó és 2019. novembere óta gyorsan növekvő előrendelési állományú DBX sikeres bevezetése a 2. negyedévben; 
  • a Vantage (azon belül is a Roadster továbbfejlesztett változatának) sikeres premierje 2020 tavaszán, valamint az Aston Martin Valkyrie továbbfejlesztett változatainak elindítása az év további részében; 

Lawrence Stroll a befektetés kapcsán elmondta, hogy „nagy büszkeséggel tölt el, hogy a konzorciumi partnerek, valamint az igazgatóság és a főrészvényesek között létrejött a megállapodás erről a jelentős hosszú távú befektetésről. Az Aston Martin Lagonda tehetséges munkatársai által tervezett és készített autók a világ legikonikusabbai közé tartoznak. A ma bejelentett befektetés hozzájárul a vállalat pénzügyi biztonságához és megteremti a működéshez szükséges szilárd pénzügyi hátteret. 
Az 500 millió fontos tőkebevonás véglegesítése után én személy szerint nagyon várom, hogy az Aston Martin Lagonda igazgatóságával és vezetőivel együtt áttekinthessük és javíthassuk a vállalat működésének és marketingtevékenységének minden részletét, folytathassuk az új modellek és technológiák fejlesztését és – a keresletnek a kínálat elé helyezésével – elkezdhessük átalakítani a termelést. 
Partnereimmel együtt meggyőződésem, hogy az Aston Martin egyike a világ nagy luxusautó-márkáinak. Hiszem, hogy a tőkét az én járműiparban és sikeres világmárkák építésében szerzett tapasztalatommal kombinálva kiaknázhatjuk az Aston Martin Lagonda potenciálját.
” 


A jelen közleményben foglalt információk pontossága, megfelelősége vagy teljessége tekintetében nem áll fenn semmilyen kötelező biztosíték vagy – kifejezett vagy hallgatólagos – garancia, továbbá hivatkozási alapként sem használhatók fel. A jelen közlemény előretekintő nyilatkozatokat tartalmaz, amelyek az Aston Martin Lagonda Global Holdings plc (a továbbiakban: Aston Martin Lagonda) vezetőségének feltételezésein és becslésein alapulnak. A jövőbeli teljesítmény nem mutat semmit a jövőbeli teljesítményről és nem kezelhető biztosítékként arra nézve, hogy a múltbeli teljesítményt megalapozó trendek és tevékenységek a jövőben is folytatódni fognak. Az ilyen állításnak számos kockázata van és bizonytalan, ami miatt a jelenlegi eredmények jelentősen eltérhetnek az előretekintő állításokban elvártként megfogalmazott jövőbeli eredményektől. Ilyen kockázat lehet például a világgazdasági helyzet változása vagy az egyes piacokat és árfolyamokat érintő változások. 
Az Aston Martin Lagonda semmilyen garanciát nem nyújt arra, hogy a jövőbeli fejlődés és a jövőben elért eredmények megfelelnek a jelen nyilatkozat előretekintő állításainak és nem vállal felelősséget az állítások teljesülésének elmaradására. Az Aston Martin Lagonda nem vállal kötelezettséget ezen előretekintő állítások aktualizálására és nem tesz közzé ezen előretekintő állításokkal kapcsolatos felülvizsgálatot a jelen közlemény kiadása után felmerülő események vagy körülmények kapcsán. 
A jelen közlemény kizárólag tájékoztatási célokat szolgál és nem minősül befektetésre irányuló felhívásnak vagy javaslatnak, továbbá nem minősül értékpapír vásárlására irányuló ajánlatnak vagy felhívásnak sem az Amerikai Egyesült Államokban sem más országban, továbbá nem minősül értékpapírok vásárlására, tartására vagy értékesítésére vonatkozó ajánlásnak.


Az Aston Martin Lagondáról: 

Az Aston Martin Lagonda egy exkluzív autók és SUV-k gyártására szakosodott luxus gépjárműcsoport.  Az ikonikus Aston Martin márka a legfrissebb technológiai újításokat, a kivételesen mesteri kézimunkát és az időtálló dizájnt ötvözi az olyan modellek gyártása során – többek között –, mint a Vantage, a DB11, a Rapide AMR vagy a DBS Superleggera.  A Lagonda márka 2021-ben indul újra útjára a világ első, luxus elektromos autókat gyártó vállalataként. Az Aston Martin Lagonda, melynek székhelye az angliai Gaydon városában található, olyan autókat tervez, alkot és exportál, amelyeket a világ 53 országában értékesítenek. 

A Lagondát 1899-ben alapították, az Aston Martint 1913-ban. A két márka 1947-ben találkozott, amikor mindkettőt felvásárolta a későbbi Sir David Brown. Dr. Andy Palmer és az új menedzsment csapat irányításával 2015-ben a Csoport elindította Második Évszázados Tervét (Second Century Plan) a hosszú távú fenntartható növekedés biztosítására. A terv részeként hét új modellt vezetnek be, köztük a DB11-et, az új Vantage-t, a DBS Superleggerát és egy SUV-t, valamint egy új gyártóközpontot is felépítenek a walesi St. Athanben.


Lawrence Strollról:

Lawrence Stroll komoly tapasztalatot és sikereket mutathat fel a világ olyan jelentős luxusmárkáinak építése terén, mint a Tommy Hilfiger, Polo Ralph Lauren, illetve ő vezette a Michael Kors tőzsdére lépését is, amely vállalat tőzsdén jegyzettként is folytatta erőteljes növekedését. Stoll úr hosszú évek óta aktívan fektet a verseny- és luxusautó-iparba is. Befektetései között megemlíthető a québec-i Ferrari márkakereskedés és a mont-tremblant-i versenypálya, jelenleg pedig a Racing Point Forma 1TM csapatát támogatja. 

 

A Gablini Csoportról:
A magyar tulajdonú középvállalkozás, több mint 30 éve tölt be meghatározó piaci szerepet a hazai gépjárműkereskedelemben. Öt márka hazai képviseletét látja el. Nissan, Peugeot, Hyundai és Kia márkákat forgalmaz, valamint az Infiniti kizárólagos hazai partnere. A 190 főt foglalkoztató vállalkozás 2018-ban több mint 2000 darab új gépjárművet értékesített és közel 17 milliárd forintos árbevételt ért el.

 

Gablini sajtókapcsolatok:
Váradi Péter
Marketing kommunikációs menedzser
Mobil: +36 30 6688 076
Email: varadi.peter@gablini.hu

Weboldalunk a legjobb felhasználói élmény érdekében sütiket (cookie) alkalmaz. Weboldalunk használatával jóváhagyja a sütik használatát.
Elfogadom