Meglepő, hiszen már generációváltásra érett korba lépett a Peugeot 308, de úgy látszik, hogy még lát jövőt jelenlegi kompaktjában a Peugeot, ugyanis egy újabb apró frissítést eszközöltek rajta. A legnagyobb változást az új digitális műszercsoport jelenti a 2021-es modellévre. Ugyanazt a 10-colos, matt felületű i-Cockpit felületet kapja meg, amit már jól ismerhetünk a 208 vagy a 2008 modellekből. Frissült az infotainment rendszer is, ami már képes okostelefonokat tükrözni, hangutasításokat követni vagy éppen 3D-ben navigálni, de sokkal fontosabb, hogy átláthatóbb is a kezelőfelülete.
Kívülről nem történt mérvadó változás. Új színként csatlakozik a Vertigo kék fényezés, illetve 16 és 18 colos méretben is lesznek új felnidizájnok. A kínálat tetején mostantól a Black széria ülhet, ami a króm díszléceket feketére cseréli. Motorterében 1,2 literes PureTech benzines dolgozhat 110 vagy 130 lóerővel, míg dízelfronton az 1,5 literes BlueHDi jelenti a kínálatot 100 vagy 130 lóerővel. Motortól függően 6-fokozatú kéziváltóval vagy 8-fokozatú automatával is elérhető lesz a 308 ezután is, és érdekes módon a 260 lóerős GTi hot hatch változat is folytatja útját, annak ellenére is, hogy a legtöbb versenytárs szépen lassan kihullik.