Gablini.hu / Hírek / Itt az új Hyundai i30

Itt az új Hyundai i30

Itt az új Hyundai i30

A Hyundai számára az igazi fejlődést az i30 jelentette, és jelenlegi sikereit a kompakt modell alapozta meg. Ugyan az új korszakot bevezető i30-at csak 2007-ben mutatták be, és tavaly jött a frissített i30U, máris itt a második generáció, amely még veszélyesebb lehet a Golfra, a Focusra, az Astrára és társaikra.

Nagy változáson megy keresztül az i30 kívül-belül. A külső designt egyértelműen a nálunk most piacra lépő i40 ihlette, főleg ami az első lámpákat ihleti. Ezen nincs mit csodálkozni, mivel Thomas Bürkle vezetése alatt a németországi K+F központban tervezték, csakúgy, mint a középkategóriásukat. Az új kompakton is megtaláljuk a folyékony szobrászatnak nevezett irányzat egyik jellegzetes vonását, a hatszögletű hűtőmaszkot, amelynek felső és alsó részében viszont újdonság a dupla króm körív. Az i30 LED-es nappali menetfénye a ködlámpa alatt kap helyet. A második generáció az elsővel szemben jóval karakteresebb lesz, határozott vonalak futnak végig a motorháztetőn és az autó oldalán a kilincsek magasságában. Az új hátsó nem emlékeztet az 1-es BMW-re, viszont a csomagtérajtó kialakítása kissé emlékeztet az előző i30-ra. Az új i30 esetében szintén előfordulhat az a kritika, mint a harmadik generációs Focus esetében, miszerint a hátsó lámpa túlságosan benyúlik az autó oldalába.


Weboldalunk a legjobb felhasználói élmény érdekében sütiket (cookie) alkalmaz. Weboldalunk használatával jóváhagyja a sütik használatát.
Elfogadom