Gablini.hu / Hírek / Infiniti Q30 Sport teszt: két legyet egy csapásra

Infiniti Q30 Sport teszt: két legyet egy csapásra

Infiniti Q30 Sport teszt: két legyet egy csapásra
Az Infinitit 1989-ben hívták életre azzal a céllal, hogy a Nissan luxusmárkájaként bevegyék vele az észak-amerikai, később pedig az európai piacot, pontosan úgy, ahogyan azt korábban a Toyota csinálta a Lexus-szal. Az eleinte csak prémium limuzinokból és szabadidőautókból álló modellpaletta viszonylag hamar népszerűvé vált a tengerentúlon, az európai vevők viszont - szokás szerint - távolságtartóbbak voltak a fiatal prémiummárkával szemben. Ez még manapság is érződik egy picit, de a 2009 óta Magyarországon is forgalmazott márka egyre inkább ismert és elismert versenyzőjévé válik a németek uralta prémium mezőnynek.
 
Infiniti
Ebben fontos szerepet játszott a modellpaletta folyamatos bővülése, melynek egyik mérföldköve a tavaly bemutatott Q30. A gyár által - kissé kacifántosan - prémium aktív kompakt crossovernek hívott modellre égető szüksége volt a japánoknak, mivel Európában a C-szegmensben talál gazdára a legtöbb autó. Nem is akarták a véletlenre bízni a dolgot, ezért kihasználták a Daimlerrel kötött együttműködési megállapodás adta keretek. Fogták a Mercedes A-osztály moduláris padlólemezét, illetve egyéb részegységeit, majd terveztek köré egy olyan autót, amely tökéletesen illeszkedik a saját arculatokhoz.
 
Valószínűleg kevesen vannak, akik előzetes ismeretek nélkül kizárólag a külső alapján felfedeznék a német rokonságot. A hullámzó vonalak és látványos részletek, a kompakt arányokkal és a szokásosnál magasabb hasmagassággal párosítva üde színfolttá teszik a Q30-at. Az Audi A3, a BMW 1-es sorozat és az A-osztályos Mercedes konzervatívnak hat mellette, a tesztautó exkluzív megjelenését pedig a sportváltozat kiegészítői is fokozzák. Ilyen például a 19 colos alufelni, a típusspecifikus hűtőrács és diffúzor, valamint az alapmodellhez viszonyított 15 milliméteres ültetés.
 

Az utastérben már más a helyzet, ott ugyanis a műszerfal, a bajuszkapcsolók, az kormánykerék és az integrált fejtámlás sportülések szinte egy az egyben az A-osztályból érkeztek. Mindez a minőségnek egyértelműen jót tesz, az egyediségnek viszont nem feltétlen, de azért a japán beltérdizájnerek munkáját dicséri, hogy a készen kapott csomagból igyekeztek kihozni a maximumot. Az összkép viszonylag egységesre sikeredett, egy kis karaktert pedig sikerült belecsempészniük a felszereltségi szinthez járó Alcantara-kárpitozással és a bíbor díszvarrással, illetve az automataváltó karjával, amely nem csak masszívnak hat, de kapcsolás közben is minőségi benyomást kelt.
 
A tesztautót feláras panoráma üvegtetővel is ellátták, amit nyithatóság híján jómagam  kevésbé preferálnék. Ez persze ízlés kérdése, az viszont már nem, hogy a 187 centiméteres testmagasságommal nem tudtam annyira mélyre engedni a sofőrülést, hogy a fejem ne érjen hozzá a plafonhoz. Érdekes, mert ilyet az A-osztályban egyáltalán nem tapasztaltam, így erre csak az lehet a magyarázat, hogy amennyit emeltek a Q30 hasmagasságán, annyit elvettek a fejtérből, vagyis a langaléták elfelejthetik.
 

 
Ezen túllendülve otthonos, és a Mercedes összetevők révén ismerős a környezet, olyannyira, hogy a slusszkulcs elfordítása után automatikusan a kormány mögötti váltókarhoz nyúlna a kéz, ahogyan a stuttgarti testvérmodellnél. Ilyen viszont nincs a Q30-ban, helyette a már említett váltókarral, vagy a kormány mögötti fülekkel vezérelhetjük a hétfokozatú automataváltót, ami a tesztautó esetében a 2.2 literes négyhengeres, turbódízel motorhoz kapcsolódik. A 170 lóerős blokk szintén a Mercedes érdeme, az éveken át tökéletesítgetett technika minden előnyével.
 
Az 1400-as fordulatszámtól rendelkezésre álló 350 Nm-es csúcsnyomaték a forgalom többségénél nagyobb dinamikával ruházza fel a sportcsomagos Q30-at. A 8,5 másodperces 0-100-as sprint, illetve  a 215 km/h-s végsebesség is beszédes egy dízel esetében, közúton pedig nincsen olyan helyzet, amit ne lehetne vele megoldani ésszerű határokon belül. Ebben abszolút partner az ültetett futómű, amely kellően feszes ahhoz, hogy aki csak a látványért rendelné meg, nem pedig az extra úttartásért, annak komfortosabb lehet a normál kivitel, eggyel kisebb és ballonosabb gumiabronccsal.
 

 
Az összkerék-hajtással is hasonló a helyzet. Aki hegyen (pontosabban a budai dombságban) lakik, netán kedvenc hobbija a síelés, annak jól jöhet, hogy a hajtáslánc igény esetén a nyomaték 50 százalékát is képes a hátsó kerekekhez juttatni, átlagos felhasználás mellett viszont fronthajtással sem érheti hátrány. A fogyasztás tekintetében egyébként majdnem mindegy, hogy FWD vagy AWD, hiszen a 2.2-es dízel a bivalysága mellett a takarékosságáról is híres.
 
Nálunk nem is fogyasztott többet 6,5 liternél átlagban, fele-fele arányban városban és autópályán, tempósan hajtva. Utóbbi esetén utazóautónak sem utolsó, hiszen hetedik sebességi fokozatban 2100-at forog csak a főtengely percenként, ami igazán jótékony hatással van a fogyasztásra. A sofőr lelkiállapotára pedig a távolságtartós tempomat, amely hibátlanul teszi a dolgát. Nem úgy a táblafelismerő rendszer, ami viszont hajlamos néha megzavarodni, ahogyan a navigáció is közbekiabál random helyszíneken, hogy 300 méter múlva forduljon jobbra.
 

 
A teszthéten alkalmunk volt (a sofőrrel együtt) négy utassal is hadra fogni az autót, az pedig jelesre vizsgázott. Öt emberrel már szűkös lett volna, de így még a 430 literes csomagtartó is elégnek bizonyult. A váltókar melletti üzemmódválasztót pedig Sport módba kapcsolva, könnyedén mosolyt vagy riadalmat lehet csalni az utasok arcára egy-egy tempósabb kanyarvétellel, netán extra rövid féktávval, ami az elől lyuggatott, 320 mm-es tárcsával szerelt Brembo fékrendszernek köszönhető. Egy vérbeli sportkompakt szintjét azért nem éri el a vadulásban, de az élvezetes kanyarvadászathoz elegendő.
 
Valójában pedig egy takarékos, stílusos és pozitív értelemben túlmotorizált kompakt, amivel kilóghatunk a tucatautók közül. A konkurenciához képest ráadásul olcsóbban juthatunk hozzá, hiszen az 1.6-os turbós benzinmotorral már 6,3 millió forintért hazavihető. Az általunk próbált csúcsváltozat kis túlzással ennek duplájába kerül, konkrétan 11,7 millióba, ebben viszont benne van a legerősebb dízelmotor, automataváltóval, összkerékhajtással, sportcsomaggal, illetve minden elérhető extrával, beleértve a feláras Bose hi-fit és panoráma tetőt.
 
Vagyis az egyes tételeket összeadogatva még mindig kedvezőbb ajánlat, mint a német vetélytársak hasonló felszereltséggel és motorizáltsággal. Kérdés, hogy a célközönség kitűnni vagy beleolvadni szeretne-e a forgalomba, hiszen előbbire inkább alkalmas a Q30. Aki pedig terepezősebb megjelenésre vágyik, annak ott van crossoveresített QX30, így az Infiniti rögtön két legyet ütött egy csapással.
Weboldalunk a legjobb felhasználói élmény érdekében sütiket (cookie) alkalmaz. Weboldalunk használatával jóváhagyja a sütik használatát.
Elfogadom