Gablini.hu / Hírek / Így szól az automata váltóval szerelt új Hyundai i30 N a Nürburgringen

Így szól az automata váltóval szerelt új Hyundai i30 N a Nürburgringen

Így szól az automata váltóval szerelt új Hyundai i30 N a Nürburgringen

Közel négy hónappal a harmadik-generációs Hyundai i30 bemutatója után úgy tűnik, hogy a koreai gyártó nem lassít, hiszen máris a Nürburgringen körözgetnek a fejlesztés alatt álló i30 N-nel.

Külső megjelenés tekintetében nagyjából a megszokott változtatásokra érdemes számítani, vagyis minden jel szerint érkezik egy új első és hátsó lökhárító, egy némiképp áttervezett hűtőrács, egy szintén áttervezett fényszórópáros és bekerülhet a kínálatba néhány új, 18 vagy 19 colos méretekben elérhető felni is.

Az utastérben sem maradnak el a változtatások, a leendő vásárlók egy új, 10.25 colos kijelzővel rendelkező infotainment rendszert vehetnek majd kezelésbe, és érkezik a ma már gyakorlatilag alapfelszereltségnek is tekinthető 7 colos kijelző mögött megbúvó digitális műszercsoport is. Természetesen lesz Apple CarPlay és Android Auto támogatás is, mint ahogy nem marad el a telefonok vezeték nélküli töltésének lehetősége sem.

Mechanikai téren jelentős módosításokra azonban nem érdemes számítani, mindössze az új 8-fokozatú automata DCT váltó jelenthet újdonságot, amely még az észak-amerikai piac számára készített Veloster N-ben debütált áprilisban.

Ide kapcsolódó információ, hogy a DCT váltóval szerelt i30 N a várakozások szerint 7%-kal nagyobb nyomatékot állít majd elő, mint a manuális váltóval szerelt társa, így a megszokott 353 Nm-es nyomatékszint 377 Nm-re ugorhat majd. A teljesítmény marad 250 lóerő a normál változatnál és 275 lóerő a Performance kivitelnél, amelynél a 0-100-as sprintidő 5.7 másodperc körül alakul.

Hyundai i30 N

Kezdőár: 11 299 000 Ft-tól

Adatlap
Hyundai i30 N
*A feltüntetett árak tájékoztató jellegűek, nem minősülnek konkrét árajánlattételnek. Az árváltozás jogát fenntartjuk.
Weboldalunk a legjobb felhasználói élmény érdekében sütiket (cookie) alkalmaz. Weboldalunk használatával jóváhagyja a sütik használatát.
Elfogadom