Gablini.hu / Hírek / A Soul visszavág – Kia Soul 1.6 CRDI teszt

A Soul visszavág – Kia Soul 1.6 CRDI teszt

A Soul visszavág – Kia Soul 1.6 CRDI teszt
Már évek óta halljuk, hogy a koreai márkák felértek minőségben – és sajnos árban is – az etalonnak számító német konkurenciához, ám az eddigi tapasztalataim alapján mindig voltak apró, de bosszantó hiányosságok, ami miatt egy Passatot tuti nem cseréltem volna el egy Optimára vagy a Focust egy i30-ra. Most azonban, a második generációs Soulnál végre éreztem azt, amivel eddig hitegettek a távol-keleti gyártók. Igen, a Kia Soul egy nagyon jól átgondolt és összeszedett autó sok okos és a szegmensben ritkán látott megoldással és kevés, ráadásul nagyon apró hibákkal.
 

Kezdjük ott, hogy bár elődjét nem vezettem, finoman fogalmazok, ha azt mondom, senki sem volt elájulva tőle. Az elsőre pofás külső gagyi belsőt és kifogásolható minőséget takart, amihez a hamar elavuló technikai megoldások sem tettek épp hozzá. Szerencsére ezt a gyártó is érezte, mivel az eladások sem szárnyaltak és az emberek visszhangja egyaránt megerősítette, hogy az irány jó lenne, de tovább kell kavargatni azt a levest, hogy az ízek összeérjenek. Így született meg a teljesen újragondolt Soul, amelynek külseje kísértetiesen hasonlít elődjére, ami azért jó, mert a gyenge eladások miatt nem volt időnk megszokni, így még mindig újszerűen hat – főleg mert ezen is csiszoltak annyit, hogy továbbra is modernnek érezzük – mégis az alapjaitól újragondolták (még az alváza is teljesen új fejlesztés).
 

A Soul orra épp annyi kozmetikázást kapott, amennyivel egyértelműen az maradt, ami volt, mégis jobb lett. A LED nappali fénnyel ellátott projektoros fényszórók burái jobban illenek az egész autó formájához, de az átdolgozott motorháztető élei is szépen elkezdenek egy-egy ívet, amik aztán végigvonulnak mindkét oldalt. Természetesen a lökhárító is megújult, de itt kevésbé észrevehető a változás – talán annyi a lényeg, hogy a felső hűtőrács helyét egy zongoralakk fekete, teli betét vette át, de alul alapvetően ugyanaz a forma köszön vissza. Oldalról megmaradt az egyenes vonalakból építkező design, amire jókorát rádob a tesztautón pirosra fényezett tető és tükrök. Hátul a lámpákon érhető leginkább tetten a változás, de a csomagtérfedél optikailag lebegő közepe is ott van a szeren. A szépség nem egy általánosan eldönthető dolog, de annyi biztos, rengetegen megfordultak a fehér-piros Soul után az utcán, úgyhogy valamit jól csinált a Kia designcsapata. Persze hiába gyönyörű kívülről egy alma, ha a belsejét kukacok rágják… ám itt erről szó sincs!
 

A Soulban csakúgy ülni és akár hosszabb távon utazni egyaránt élmény. Először is a magas építésnek köszönhetően bőséges fej- és lábtér jut az összes ülésben helyet foglalónak, erre pedig nagyon rég volt példa – az alsókategóriában meg pláne. 190 centis magasságommal még jó 10-15 centiméter tátongott a fejbúbom és a plafon között, majd magam mögé ülve konstatáltam, hogy semmivel sem rosszabb a helyzet hátul, s térdem is messze van még az ülőlaptól. Csak akkor jövünk rá, mekkora autóval van dolgunk, amikor a csomagtartóba kell pakolnunk, ugyanis itt 354 literből kell gazdálkodnunk, ami egész tisztes lenne, ha nem került volna feleslegesen egy többzsebes, kemény hungarocell tároló doboz a padlóburkolat és a pótkerék közé. Viszont pozitívum, hogy defektjavító helyett mankókereket kapunk legalább.

 

Visszatérve az utastérre, általánosságban mindenhol jó minőségű – kinézetű és fogású – anyagokkal találkozni, csak oda jutott kopogós műanyag, ahol amúgy se matatnánk soha. Rakodó rekeszekből jut elég – a váltó elé és mögé egyaránt tudunk pakolni, de az ajtózsebek sem kicsik a kesztyűtartó pedig egyenesen hatalmas. Érdekes, hogy ülésfűtés még hátul is van, de automata ablakok csak előre jutottak, így ezt apró hiányosságnak merném felróni. Viszont villámgyors a multimédia rendszer – valamint a navi is – Infinity hangszórókkal, amelyek csodás, erővel teli dallamokkal töltik meg az utasteret. A minőségérzetet olyan tetszetős apróságok növelik, minthogy két teleszkóp segít a motorháztető felnyitásában, az utastérben a tetőn elhelyezett kapaszkodók kaptak fékező mechanikát, a központi kijelző továbbra is egyetlen gombnyomással kiiktatható, van kormányfűtés, illetve dupla szivargyújtó csatlakozó várja az utasokat elől. Ez viszont azt jelenti, hogy hátra nem jutott a 12 voltos konnektorból.
 

Az sajnos fájóan zavaró, hogy a tolatóradarok csipogása nem halkítja le a zenét, úgyhogy erre nem árt gondolni, mielőtt a rendszerre hagyjuk magunkat. Aztán, hiába van két darab megtett út számláló, ha a fogyasztást külön kell nulláznunk, ráadásul a pillanatnyilag átfolyó gázolajmennyiséget csak egy mindig változó, tízesével beosztott skáláról olvashatjuk le nagyjából, amivel annyit érünk, mint kiszakadt gumit defektjavítóval orvosolni.
 

Az elektromos szervokormánynak megvan az az előnye, hogy a villanymotort tetszőleges erősségűre hangolhatják a gyártók, amit a Kia jól kihasznál: a rásegítés mértékét három fokozatban állíthatjuk magáról a kormányról – Comfort, Normal, Sport – persze érdemes a legkeményebben hagyni, mert még ekkor is egyujjas a parkolás, de legalább némi visszajelzést kapunk az útfelületről, amin közlekedünk. A futómű egyébként inkább lágyabbra hangolt, mint sportos, de ebből a manapság már ballonosnak nevezhető (205/60 R16) abroncsok is kiveszik részüket, viszont ennek és a jó hangszigetelésnek köszönhetően hosszabb távon is könnyű együtt élni a Soullal.
 

Kissé retró érzetet keltett bennem az 1.6-os dízelmotor több okból kifolyólag is. Például igen lassan melegszik be – cserébe lassan is hűl le, továbbá elég zajos és igencsak rázza a kasztnit, valamint a turbó felpörgéséig nemigen akar húzni. Viszont bitang keveset eszik (vegyes használatban 5,5 literrel bőven elvan) és jobban megterhelve sem vesztünk sokat a lendületből. Pedig Start/Stop sem jár a gázolajos egységhez, csak plusz pénzért, valamint az importőrtől kiderült, hogy a manapság oly népszerű kettőstömegű lendkereket is nélkülözi a Soul, ezért rázkódik alapjáraton, illetve hidegen annyira. Cserébe nincs a gyakorta elromló és oly sok pénzért cserélhető alkatrész. Egyébként egy hét használat alatt megszokható a kissé nyersebb viselkedés – nekem legalábbis sikerült. 130-nál 2500-at forog a főtengely hatodik fokozatban, így pályán sem szökik egekbe az étvágy.
 

Sajnos nem feltétlen fogja fellendíteni az eladásokat a mindössze kétféle motorváltozat, amelyekkel kapható. Ezek közül az 1.6 GDI benzines egységgel papíron egy hangyányival jobbat megy a Soul (185 km/órás végsebesség a dízel 180-a helyett, valamint 11 másodperces százas sprintidő a 11,2 helyett), és természetesen olcsóbb (alapáron 1,145 millióval, magasabb felszereltségi szinten 900 ezerrel). Viszont többet eszik (6,5 és 4,8 liter átlagosan) és egyes extrák jóval (Comfort és Comfort plusz csomagok 190 ezer forinttal) drágábbak hozzá. A Tesztautónk az EX – magasabb – felszereltség révén sok földi jót megkapott, így például a hátsó ülések fűtését is szériában tartalmazta, viszont még így sem kapta meg a 600 ezres Kényelem csomagot, mellyel már bőrülések, elektromos vezetőülés, valamint nem csak fűthető, de szellőztethető első ülések is járnának. Emellett a 800 ezres Techno csomagot is nélkülöznünk kellett, pedig ezzel már adaptív Xenon fényszórók, panoráma tető, automata parkoló rendszer, 17-es felnik, króm kilincsek és tetősín is járt volna. Ellenben a 450 ezer forintért kínált navigációt bluetooth-szal, tolatókamerával és radarokkal beszerelték a Soulba, így most akciósan 5 millió 529 ezer forintos EX felszereltség alapára mellé hozzácsapjuk az imént említett 450 ezret, s máris kijön a még barátinak mondható 6 millió alatti vételár, amit olyan tétel dob fel még jobban, mint a 7 év/150 000 km garancia – ez pedig még mindig egyedülálló a kategóriában.
Weboldalunk a legjobb felhasználói élmény érdekében sütiket (cookie) alkalmaz. Weboldalunk használatával jóváhagyja a sütik használatát.
Elfogadom